Feladnám, de az már nem én lennék

Hova szaladsz? Hová mész? Hol voltál? Miért nem válaszolsz?

Igen, Te ott!

Nehéz válaszolni, hogyha a felelősség elől szaladsz. Nehéz válaszolni, hogyha magadnak is hazudsz. Nehéz válaszolni, hogyha magadnak is félsz beismerni a valóságod.

Hívhatnám kudarcnak, csalódásnak, elbukásnak. Hívhatnám, de nem teszem. Én akkor hívom így, hogyha elestem, majd ott maradtam. Nem átmenetileg, míg erőt gyűjtöttem, míg lépni próbáltam, hanem maradandóan. Óriási különbség.

Mennyi kérdés, mennyi üzenet, mennyi mit sem sejtő, szíven találó üzenet. Hol vagy?

Itt. Végre itt.

Fél év porbahullás, hullámvölgyek, betegségek, rohanás, leterheltség után itt. Túl egy szakításon, költözésen, felújításon, új életritmus kialakításán, heti 6 nap állandó elfoglaltság (munka, suli) után újra itt. Ez utóbbi továbbra is fennáll, de már nem gyötör. Viszont ha belül lángolsz, a megterhelő körülmények csak olaj a tűzre.

Nem, ez nem panasz, pusztán egy, talán az eddigieknél személyesebb és nyíltabb hangvételű válasz, hogy hol voltam. Részben tudatos menekülés az online térből, se idő, se energia nem maradt rá, részben motiválatlanság - ha talán mégis maradt volna egy csepp, a franc se írogat másnak, ha magát sem képes igazán összeszedni.

Nem olyan terheket és helyzeteket kellett átélnem, aminél nincsenek súlyosabbak, de mindenkinek az a nehéz éppen, ami van. Nem járunk más cipőjében, helyzet és helyzet között is óriási különbség lehet. De a tény, hogy az örök mosolygós, pozitív ember is lehet hónapokig depresszió közeli állapotban, létezik.

Álszent és hiteltelen lennék, hogyha nem mutatnám az élet kevésbé fénylő oldalát. Lehet, hogy a mai világban ez nem trendi, mára már a kérkedés lett a trend, de vannak értékek, amiket erőteljesebbnek gondolok az ismertségi vagy materiális javaknál. Inkább a jószívem vigyen sírba, mintsem a kapzsiság.

Talán az egyik legnehezebb beismerési feladat, hogy aki nem hagyja, azon nem lehet segíteni. Bármekkora lelkesedéssel, kedvvel, kitartással, életerővel fordulsz hozzá, a folyamat üres próbálkozások sora marad a belső indítószikra nélkül. Még nehezebb mindezt elfogadni, ha olyan emberrel nézed végig ezt, aki nagyon közel áll hozzád.

És itt, az eléggé letargikus hangvétel után jönne az a rész, amiért mindezt leírtam. Egyrészt a hitelesség miatt, másrészt azért, hogy ha hasonló cipőben jársz, nehéz időszakon mész keresztül, ami ráadásul sokszor kétségbeejtő és kilátástalan, akkor is fontos, hogy megerősítselek, hogy a hosszú letörtség után is van fény az alagút végén. Az előző bekezdés viszont nem véletlenül lett a történetbe beleékelve, ugyanis ez rád is és rám is igaz. Akkor is, hogyha nem más, hanem te szeretnél magadon segíteni. Ha nem hagyod igazán, akkor nem fog sikerülni. Hogyha legbelül a legőszintébb elfogadással és elhatározással nem akarod megoldani a helyzetet, nem is fog sikerülni még úgy sem, hogy azt hiszed, valós törekvéseket teszel.

És még egy fontos üzenet: TÜRELEM. Mindig siettetni próbáljuk az időt és magunkat. Holott semmi sem értékesebb, mint megtanulni megélni, elfogadni és próbálni kihozni a maximumot a jelenből. Minden eredményt azonnal szeretnénk látni, minden kitalált dolgot azonnal kézhez kapni. Viszont ez egy folyamat. Akár visszaesésekkel dúsítva. A folyamat sokszor nem rövid, és ha sietteted magad, valószínűleg nem előre fogsz vele lépni. Tudom, hogy ezek nem könnyű belátások és még kevésbé könnyű egy ilyen gyors világban kivitelezni őket. Ha valaki nem a türelméről volt világ életében híres, na az én vagyok. A "mindent akkor és abban a percben, amikor a fejembe vettem" mestere voltam mindig is, nem egyszer okozva ezzel nehéz pillanatokat a közvetlen környezetemnek (bocsi, Anya 🙂). De jelentem, ez is tanulható, javítható. Szerencsére sikerült elindítanom magam a kilábalási folyamaton, amihez nekem többek között óriási segítség a jóga, a rendszeres testmozgás, az egészséges táplálkozás. Segítenek visszatérni a pillanatba akkor, amikor azt érzem, hogy nem sikerül ott lennem igazán. És biztosan te is meg tudod találni a saját pilléreidet, mert hiszem, hogy ez mindenkinél változatosan, de jelen van.

A jóga szerintem annak, aki úgy próbálta már, hogy valóban örömmel töltötte el a végzése, nem kérdés, hogy miért tud ebben segíteni. A rendszeres testmozgás szintén. Viszont én a mozgás örömén felül a rendszerességben újabb értelmet találtam. A motiválatlanságom egyfajta megoldását. A rendszer, a tervezés, és a már csak azért is mozgás visszarángatott abba, hogy újra legyen motivációm és ne csak kényszerem megmozdulni. Ez a fajta rendszer nem csak ezt adta vissza, hanem olykor szintén pofon vagdos, hogyha messzehajóznék a jelen megélésétől. A táplálkozás pedig egy keretet ad(ott) akkor, amikor mindezt nagyjából semmi másban nem találtam. Szóval ezért vagyok nagyon hálás, hogy anno mindebbe belekezdtem, kitartóan csináltam, mert úgy érzem, a nehéz időkben mint egy igaz barát, az életmódom is mellém állt.

Remélem, van értelme kitárni a személyesebb oldalamat, és segítséget tudok nyújtani ezzel annak, aki olyan helyzetben van, hogy szükségét érzi.

Csodás napot Neked!

Szeretettel,

@healtherapy